Egy bővebb összefoglaló Nagymaros történelméről. Egy-egy bekezdést ismerősnek találhatunk a már olvasott oldalakról, azonban úgy éreztük ezt az átfogó írást is meg kell osztanunk, hogy teljesebb legyen a kép az elmúlt 700 évünkről. Jó olvasást kívánunk!

Történelem: Nagymaros története három fő szakaszra bontható: a középkori (kezdetek), a svábok betelepítése utáni (virágkor), valamint a II. világháború utáni (közelmúlt) időszakokra. Kezdetek A település a régészeti leletek tanúsága szerint már a XI-XII. században létezett, de első okleveles említését csak 1257-ből ismerjük. 1285-ben a király Maros földet cserével megszerezte a Rosd nemzetbéli Herbord fiaitól, Márktól és Miklóstól és a visegrádi várhoz csatolta, illetve a visegrádi hospeseknek adta. A tatárjárás után országszerte létrejöttek olyan kiváltságolt telepesfalvak, amelyek lakóit vendégeknek, latinul hospeseknek nevezeték. Visegrád magyar lakói mellé is német telepesek költöztek. Feltehetően Marosra is ők telepedtek át, 1298-ból már ismerjük marosi hospesek okleveles említését. Németek lehettek, mert a települést Neustadtnak, Újvárosnak nevezték a XIV. század elején, minden bizonnyal a Visegrádhoz való viszonya miatt. A település fejlődése a továbbiakban is szorosan összefűződött a Duna túlpartján elterülő testvérvárosával. Miután 1323-ban Károly Róbert király rezidenciáját Visegrádra helyezte, 1324-ben Marost városi kiváltságlevéllel ruházta fel, mely alapján szabad bíró és lelkészválasztási jog, önálló törvényhatóság, vámmentesség illette meg. E-korban a település lendületesen fejlődött, virágzó mezőgazdaság – főleg gyümölcstermesztés és halászat – alakult ki. A Buda városának kiváltságai mintájára kiadott oklevelet l. Lajos (1345), Zsigmond (1388, 1437), I. Mátyás ( 1464), II. Ulászló (1492), I. Ferdinánd (1528), Miksa (1571), II. Mátyás (1615) és I. Lipót (1686) is megerősítette. Maros királyi mezővárosa kis mérete ellenére fontos település lett, lakói kereskedelemmel, halászattal, szőlőtermeléssel foglalkoztak. A Visegrádon élő nemesurak (Becsei Töttös István, Nezdei Besenyő Mátyás) is birtokoltak itt ingatlanokat. A városka településszerkezete ma is őrzi a XIII-XIV. században kialakult formáját. A téglalap alakú piactér a Duna partjáról húzódott fel a dombok lábáig. A tér felső felét foglalta el a temetőkerítéssel övezett plébániatemplom. A templom előtt keresztezte a főteret a Vácról érkező országút, a „nagy út”. A hegy felé kis utcák vezethettek.

 A városka központjában értékes kőházak (az egyik 1391 körül 200 aranyforintot ért), kőfalú pincék álltak. A főtér házsora mögött, a település szélén szegényesebb paticsfalú faházak, földpincék sorakoztak. A török hódítás nem viselte meg a települést, sőt lakossága még növekedett is: a törökök által kiürített Visegrádról, de még Budáról is költöztek ide polgárcsaládok az 1540-es években. Ilyen tehetős polgár volt a budai Trombitás János, aki Maros legbefolyásosabb polgárává lett, majd 1575 körül városbíróvá emelkedett. Egyaránt jó kapcsolatokat ápolt a török hódoltság és a királyi Magyarország fő embereivel, ingatlanjai, kereskedelmi érdekeltségei mindkét országrészben voltak. Testvére, Bálint deák a visegrádi alsóvár parancsnoka, majd harmincadvám-szedője volt már 1540 körül és az is maradt az 1580-as évekig, egyaránt kiszolgálva a vár sűrűn változó urait, János királyt. I. Ferdinándot, majd a törököt is. Nagymaros Integrált Városfejlesztési Stratégiája ROSIVALL TERVEZŐ IRODA Kft. 59 1065 Bp. Nagymező u. 37–39. T/F: 461-0207 A Trombitás testvérek életútja jól tükrözi, hogy a hódoltság peremén élő és virágzó mezőváros lakosai sokáig sikeresen egyensúlyoztak a két birodalom határán. Maros a XVI. században rohamosan fejlődött. 1546-ban még csak kb. 470, 1562-ben már kb. 1065 lakosa lehetett. Ebben az évben öt utcát és 212 házat írtak össze a török adószedők.

 A lakosság összetétele ezekben az évtizedekben megváltozott, a betelepülők nagyrészt magyarok voltak. A virágzásnak a 15 éves háború (1593-1608) vetett véget. A Duna mentén felvonuló seregek és a várépítkezések alaposan megterhelték a várost, amelyet 1599-ben egy tatár csapat felgyújtott. A háború után, 1627-ben már csak 40 ház állt Maroson. Az 1680-as évek felszabadító háborúi végzetes csapást mértek a városra, lakói elmenekültek. Csak 1688-ban tért vissza 33 család, de közöttük 1709-ben pestisjárvány pusztított. Végül a megfogyatkozott régi lakosság helyét az 1715-1735 között Mainz környékéről betelepített katolikus németek foglalták el. Ők folytatták és fejlesztették a helység gazdasági kultúráját, a kertészetet és a gyümölcstermesztést. A telepítést a falut a teljes visegrádi uradalommal együtt 1700-tól zálogként birtokló Starhemberg család szervezte. Tőlük a királyi kamara 1756-ban szerezte vissza a birtokot. Ekkor épültek ki az uradalom gazdasági épületei: a serfőzde, a kocsma, a vámszedő ház. Ezek közül ma már csak az 1768-ban épült és a XX. század elején átalakított egykori kocsma főépülete áll. A templomot és a plébániaházat is újjáépítették a XVIII. század végén. Ugyanakkor, illetve a XIX. század elején több gazdag, városias lakóház épült a település központjában, amelyek közül néhány ma is látható.

 1773-ban, Geiger Mária néhai férje, Geiger Ferenc kamaraispán emlékére kálváriakápolnát építtetett a település fölé emelkedő domb tetején, Vác felé vezető út mellett áll. 1779 előtt épült Szent Rókus-kápolna, a főtéren 1800-ban vörös márvány keresztet állítottak. Virágkor

A XVIII. Század végétől a település egyik virágkorát élte, ami főként a gyümölcstermelésnek és a kereskedelemnek volt köszönhető. A terményszállítást Budapest és Bécs felé hajóval bonyolították. Ekkor már jelentős hírneve volt a nagymarosi bogyós gyümölcsöknek (ribizli, csemegeszőlő), de legfőképpen a ma is jegyzett Nagymarosi Málnának. A bogyósok mellett az Anjouk idején Itáliából betelepített szelídgesztenyések gyümölcse – a szintén ma is létező Nagymarosi Gesztenye – volt kelendő.

A török időkben a templom környezetében szűk, vájt pincék mellé a gyümölcs tárolására – köszönhetően a jól vájható löszös talajnak – ezidőtájt rengeteg pince épült, melyek nagy része ma is áll. Helyben működött már a nagymarosi téglagyár (Hoffmann és Bergmann) melynek tégla és cserép termékei a mai építőanyag-ipari követelményeket is kielégítik – sőt sok esetben meg is haladják. Alapanyaga a helyben fejtett agyag (lösz) és a dunai iszap keveréke volt. Az itt gyártott anyagokat a településen és a környező falvakban sok helyen láthatjuk, járdákban, falakban, tetőkön, sőt az előbbiekben említett pincék utólagos boltozása is ezzel készült. A helyben gyártott építőanyag a város egyik jelentős védjegye.

A XIX. században a vasút kiépítésével felgyorsult a fejlődés, a település könnyen elérhető lett, a főváros kedvelt és híres nyaralóhelyévé vált. Az „idegenforgalom” a település újabb rétegeinek jelentett biztos megélhetést és ismét általános jólétet teremtett. A község csodálatos természeti adottságai a művészeket is vonzották a 1900-as évek kezdetétől férfikórus, később pedig országos elismertséggel bíró Nagymarosi Művésztelep működött itt. Az akkori kor jelentős pólusai, a helyi vendéglátó és szálláshelyek voltak.

Ezek közül is kiemelkedően a Fő téri Korona szálló és a Mátyás király vendéglő, Kék Duna szálloda és a szinte saját stranddal rendelkező Bácskai panzió. A vendéglők nagy részében az étkezést és a szállást a panoráma mellett a – másutt is elismert – helyi cigány muzsikosok rendszeres előadása tett még kellemesebbé. Szintén fontos hely volt az 1921-től létező, akkor 2500-3000 fő befogadására alkalmas, kabinokkal, öltözőkkel felszerelt Standfürdő. Ez az időszak tette a Dunakanyar egyik legjelentősebb településévé Nagymarost. Közelmúlt A II. világháború után a vendégforgalom újraindult néhány, de a találatot kapott, és nagyrészt összedől Korona szálló már nem épült újjá (helyére, a szálló bontott anyagából a mai Művelődési ház épült fel). A Dunai strandok működtek tovább, de akkoriban szinte az egész partszakasz használható volt e-célra. A szőlőgyümölcsösök nagy részét a filoxéra elpusztította, a termelők lelkesebb része megpróbálta újratelepíteni gyümölcsösét többkevesebb sikerrel. A gyümölcsökre alapozva települt ide az Erdei Termék Vállalat feldolgozója, és készítette éveken át a „Maci címkés” szörpöket. A vállalat a rendszerváltással megszűnt, épülete ma is kihasználatlanul áll, és esztétikai értéktelenségével rombolja környezetét. A jól működő téglagyár ekkorra már megszűnt, helyén lakótelkek lettek kialakítva. A település foglalkoztatását a Gépgyár, a Galvánüzem és helyi KTSZ szerelőüzemei oldották meg. Ebből is látható, hogy ez a korszak nem a túrizmust, hanem inkább az ipart helyezte előtérbe (mint másutt is), ami kiegészülve a Bős-Nagymarosi vízi erőmű építésével teljesen lerombolta a település idegenforgalmát. Ma már történelemnek mondható – remélhetőleg véglegesen – az erőmű-építés időszaka is. A célterület a település Felsőmező nevű, gyümölcsösökből álló területe volt. Ide tartozott az egyik strand, a terület egyik jellegzetessége a jegenyesor, és egy értékes öblös Duna-parti terület, illetve az előbbiekben említett Galvánüzem. Csak ebből a pár sorból is látszik, hogy a beavatkozás Nagymaros életének minden színterére kihatott, úgy az idegenforgalomra és a foglalkoztatásra is. Tudomásul véve a felsőbb döntést a település megpróbált hasznot húzni a kivitelezésből, kényszermegoldásként az osztrák munkások szállásolására, étkeztetésére alapozták néhányan a jövőjüket. A beruházás leállítása az ilyen irányú számításokat is keresztülhúzta, kilátástalan helyzetbe sodorva az itt élőket. Mind az erőmű építése által keltett környezeti, mind az építéssel járó fizikai károk együttesen okozták a település jelentős visszaesését. Elmondható, hogy a beruházáshoz kapcsolódó infrastruktúra és egyéb létesítmények (lakótelep, szálloda) némi fejlődést hozhattak volna Nagymarosnak (igaz nem feltétlenül a kívánatos irányban), de az építkezés körül kialakult társadalmi helyzet, a politikai lebegtetés évekre „jegelte” a területek bármilyen célú hasznosítását, blokkolta a település visszaesett helyzetét. A döntés az építkezés leállításáról akár előnyös is lehetett volna Nagymarosra nézve, azonban a rekultiváció címszó alatt végzett munkálatok bebetonozták (a szó szoros értelmében is) a Duna-part tönkretett állapotát. Az új állapotok az érintett szakaszon megnehezítették a partra történő lejutást, a csónakok leeresztését, egyszóval elzárták a Dunát a településtől (e-mellett el kell ismerni, hogy árvízvédelmi funkciójának eleget tesz). A beruházás hatásain a település máig nem tudott túllépni, bár a mélypontról már elindult felfelé. A rekultiváció ellenére a mai napig felreppennek mende-mondák a beruházás újrakezdéséről… Nagymaros 1996-ban visszakapta városi rangját.

Nagymaros területén számos régészeti lelőhelyet és jelentős kiterjedésű régészeti érdekű területet tartanak nyilván, melyekből a kiemelkedő jelentőséggel rendelkezőket mutatjuk be.

Városközpont A középkori város szerkezet viszonylag jól megőrződött a mai településszerkezetben. A korabeli leírások szerint Maros városa négyszögletes alaprajzú, szabályos szerkezetű volt. Ez máig jól megfigyelhető a Király utca, valamint a Német utca közötti területen. Az ősi szerkezet még tisztán kivehető az I. Katonai felmérésen is. A várost Ny-felől a hegyláb határolta, K-en lehúzódott egészen a Dunáig a régészeti megfigyelések tanulsága szerint. A középkori város legjelentősebb ismert emléke a plébániatemplom máig álló épülete, valamint a hozzátartozó, részben feltárt körítő fal és osszárium. A város területén eddig csak egy-két kisebb házmaradvány és pince került elő a leletmentések során. Az esetleges városfal nyomvonala nem ismert. Annyi bizonyos, hogy a városon belül számos jelentősebb kőépülettel lehet számolni, azok leírása, valamint a gazdag tulajdonosok és az aktív gazdasági élet alapján. I. Katonai felmérés 1782-85. A szűken vett középkori városmagon kívül nyílván számos egyéb emlék, főként borospincék, valamint kisebb tanyák felszínre kerülésére lehet számítani az esetleges talajmunkák, építkezések során, főként a Duna-parti sávban.

 A település hegyvidéki részen egyrészt a Malom-völgy mentén lehet találni jelentősebb középkori emlékeket, melyek feltételezhetően Maroshoz tartoztak. Itt a patakot két helyen gáttal felduzzasztó halastavak mellett egy izgalmas épületet lehet találni a Törökmező-Hévíz területén. Hat darab hévíz forrás köré épült fel egy trapéz alakú kőfalazatú középkori épület, melynek pontos funkciója nem tisztázott. Fürdő, kútház, műhely, vagy pusztán az erdőbirtokhoz tartozó épület egyaránt lehetett. Meg kell jegyezni, hogy a patak Márianosztra enklávé jellegű területére eső részén található a Toronyaljai pálos kolostor és gazdaság halastavakkal, valamint Bibervár. Nagymaros Integrált Városfejlesztési Stratégiája ROSIVALL TERVEZŐ IRODA Kft. 63 1065 Bp. Nagymező u. 37–39. T/F: 461-0207 Nagymaros középkori plébánia temploma Nagymaros Integrált Városfejlesztési Stratégiája ROSIVALL TERVEZŐ IRODA Kft. 64 1065 Bp. Nagymező u. 37–39. T/F: 461-0207 Azonosított régészeti lelőhelyek 2.

 A Duna alsó teraszán, a mai belterület középső részén feküdt a középkori településmag. Az Árpád-korban a Duna-part számos területén megtelepedtek, amely helyek a Tatárjárás alatt el is pusztultak. A középkori városszerkezet viszonylag jól megőrződött a mai településszerkezetben. A középkori város legjelentősebb ismert emléke a plébániatemplom máig álló épülete, valamint a hozzátartozó, részben feltárt körítő fal és osszárium. A város területén eddig csak egy-két kisebb házmaradvány és pince került elő a leletmentések során. A város területén paleolit- honfoglalás- és középkori cseréptöredékek, valamint középkori érmék kerültek elő. Hatlópatak tengely Malom-völgy környéke régészeti érdekű terület Azonosított régészeti lelőhelyek 9 – XIII. századi építmény (fürdő?) maradványa. 10 – Paleolit kori és középkori kerámia maradványok. 21 – Népvándorlás kori kerámia töredék. 37 – Középkori gát (halastó, malom?) maradványai. 38 – Középkori malom-gát maradványai. 39 – A patak felett középkori kőbánya és bányaudvar. A település hegyvidéki részen egyrészt a Malom-völgy mentén lehet találni jelentősebb középkori emlékeket, melyek feltételezhetően Maroshoz tartoztak. Itt a patakot két helyen gáttal felduzzasztó halastavak mellett egy izgalmas épületet lehet találni a Törökmező-Hévíz területén. Hat darab hévíz forrás köré épült fel egy trapéz alakú kőfalazatú középkori épület, melynek pontos funkciója nem tiszta. Lehetet fürdő, kútház, műhely, vagy pusztán az erdőbirtokhoz tartozó épület egyaránt. Meg kell jegyezni, hogy a patak Márianosztra enklávé jellegű területére eső részén található a Toronyaljai pálos kolostor és gazdaság halastavakkal, valamint Bibervár Törökmező – Hévíz, középkori épület, valamint kőfejtő Fogadó térség (12-es út – Kóspallagi út csomópont térsége) Azonosított régészeti lelőhelyek 43 – A Hatló-patak árok falában egy kemence maradványai találhatók. A leletek közül kiemelkedik a neolitikum, melynek emlékanyaga pl. trapéz alakú kőbalta, kovakavics véső és kaparó, csőtalpas kerámiatöredék. A területen bolerázi emlékanyag, valamint késő rézkori leletek is előkerültek. Az urnasíros időszak a vaskori és a kelta időszakra jellemző maradványok is voltak. 48 – Vonaldíszes kerámia kultúrájába sorolható neolit edénytöredékek, valamint urnasíros és avar kori emlékek kerültek elő. Szent Mihály-hegy Azonosított régészeti lelőhelyek Remete barlang (műemlék is) 3.: A határ déli részén, a Duna völgyéből rendkívül meredeken kiemelkedő északnyugatdélkeleti irányú hegygerinc Duna felőli oldalán a sziklafalon több különböző nagyságú üreg és kőépület maradvány került elő. A barlangokat a kutatás remetebarlangoknak tartja Későbbi kutatások teljesen feltérképezték a barlangrendszert, melyhez egy felső szint, illetve ahhoz csatlakozva pár üreg; valamint egy alsó templomként meghatározott szint tartozott. A barlanghoz kapcsolódott egy külső kőépület, amely azonban jórészt elpusztult. Az ásatások nyomán a területen 11–15. századi kerámialeletek jelzik a terület használatának meghatározó időszakát. A barlangok a középkorban voltak használatban. 47.: Középkori kovácsoltvas balta. 49.: A Szent Mihály-hegy 441 méter magas csúcsán egy földvárra utaló nyomokat figyeltek meg a topográfia munkatársai, amit azonosíthatónak véltek a 1749-es határjárás Újvár helynevével. Feltételezhetően egy Árpád-kori erődítésként interpretálható a jelenség. Szent Mihály-hegy, középkori barlang kolostor Összefoglalva: a település területén található Szent Mihály-hegy Duna-part felé eső peremén egy egyedülálló, valószínűleg ortodox barlangkolostor működött az Árpád-korban.

Forrás: NAGYMAROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Mely Nagymaros Városa Önkormányzat megbízásából készült