A vonattról leszállva vagy az iskolát látjuk meg legelőször, vagy a templomot és vasút alatti Fő teret, amely mindig is központi szerepet játszott a város életében. Nincsenek magas házak, itt a téren ha körbenézünk az épületek zártsorúak, azaz egymásba érnek. A teret 100 évnél is idősebb gesztenyefák díszítik és adnak árnyékot az ide látogatóknak. Régen, és mai is helyet adott a piacnak.
A városka központjában értékes kőházak (az egyik 1391 körül 200 aranyforintot ért), kőfalú pincék álltak. A főtér házsora mögött, a település szélén szegényesebb paticsfalú faházak, földpincék sorakoztak. A török hódítás nem viselte meg a települést, sőt lakossága még növekedett is: a törökök által kiürített Visegrádról, de még Budáról is költöztek ide polgárcsaládok az 1540-es években. Ilyen tehetős polgár volt a budai Trombitás János, aki Maros legbefolyásosabb polgárává lett, majd 1575 körül városbíróvá emelkedett. Egyaránt jó kapcsolatokat ápolt a török hódoltság és a királyi Magyarország fő embereivel, ingatlanjai, kereskedelmi érdekeltségei mindkét országrészben voltak. Testvére, Bálint deák a visegrádi alsóvár parancsnoka, majd harmincadvám-szedője volt már 1540 körül és az is maradt az 1580-as évekig, egyaránt kiszolgálva a vár sűrűn változó urait, János királyt. I. Ferdinándot, majd a törököt is. Trombitás testvérek életútja jól tükrözi, hogy a hódoltság peremén élő és virágzó mezőváros lakosai sokáig sikeresen egyensúlyoztak a két birodalom határán. Maros a XVI. században rohamosan fejlődött. 1546-ban még csak kb. 470, 1562-ben már kb. 1065 lakosa lehetett. Ebben az évben öt utcát és 212 házat írtak össze a török adószedők.
A tér tetején található Nagymaros legrégebbi kőkeresztje, melyet 1800-as években építettek. Érdemes ide elsétálni, nem csak a kereszt miatt, de itt található egy festett Nagymaros térkép, mely akár a sétánkhoz is nyújthat egy kis segítséget. A tér közepén Nagy Attila szobrászművész alotását láthatjuk mely Nagymaros védőszentjének, Szent Mártonnak az élete egy fontos pillanatát mutatja meg. Így a tér közepén járva egy kicsit felvillan a történelem. A régi házak között külön álla jelenlegi Művelődési ház, ami az 1900-as években a város egykori leghíresebb étterme a Korona szálló volt, mely híres volt étkeiről, és rengeteg művész is megszállt itt. A vendéglők nagy részében az étkezést és a szállást a panoráma mellett a – másutt is elismert – helyi cigány muzsikosok rendszeres előadása tett még kellemesebbé.
A háború alatt fegyverraktárnak használt épület egy találat következtében összedőlt. Helyére, a szálló bontott anyagából a mai Művelődési ház épült fel.
A téren lefelé haladva láthatjuk az 1896-os Millennium emlékművet. Felirata magyar nyelvű, ami akkoriban egyáltalán nem volt jellemző itt. Az úton átkelve a Duna felé, ahol most Az országzászló, és a trianoni emlékmű áll, régen egy víztorony állt.
Itt a tér alsó részében taláhatjuk az 1956-os emlékművet, és Kittenberger Kálmán mellszobrát is, Ezenkívül Pálya Celesztin szobrát is megtalálhatjuk a könyvtár előtt.
Így a könyvtárt említve, menjünk el a Rerormátus templomhoz, ami a 4. épület a könyvtártól.
