A népnyelv Loreleyként emlegeti az 1838 után épült gátat, amely pihenőhelyként korábban Erzsébet, jelenleg Széchenyi nevét viseli.

XIX. század második felétől Nagymaroson  a sok tavasszal visszatérő jégzajlás okozta károk elhárításával kellett foglalkozni. A nagy árvizet kiváltó jégzajláson felül kisebb jégzajlások is, a du Duna jelentős kanyarodása miatt, Nagymaros dunaparti házainak egy részét is letarolták.

Erre lett megoldás a Dám, melyet Gróf Széchenyi István javaslatára építettek községi robotmunkával az 1848 utáni években. Széchenyi tiszteletére az építményt Széchenyi pihenőnek nevezték el.  Később valamiért Erzsébet pihenőnek nevezték, de mi helyiek, mindig is csak Dámnak neveztük.

1884 szeptemberében hadgyakorlatot tartottak a Dámnál. Nagymaros lakossága nem gondolta, hogy az a gyakorlat I. Ferenc József részéről már a háborúra készülődés volt, így Nagymaros lakossága ünnepelte a császárt.

Nagymaroson egy fénykép tanúsága szerint a legnagyobb jégzajlás 1941 tavaszán volt. 1940/41 évi télen a hőmérséklet -15 fok alatt volt. Nagyszüleink, szüleink mesélték, hogy át tudtak kelni a Dunán Visegrádra.

A nagymarosi Loreley Nepomuki Szent János szobrának ad helyet 1996 óta, a gyónási titok és a vízi emberek védőszentje innen óvja a hajósokat, a halászokat és a fürdőzőket. Az 1729-ben szentté avatott Nepomuki Szent János tiszteletét valószínűleg a 18. században Mainz környékéről betelepülő, a Dunán utazó és szerencsésen partot érő svábok hozták magukkal. A csehországi szent szobrát 1996-ban, Nagymaros újabb várossá avatásának az évében helyezték át a Fő térről a Duna partjára. A szobor vadgesztenye, és hársfa árnyékában vigyáz a vízre, és remek pihenőhely.

A mai dám már nem az a dám ahogy anno megépítették, mert a tervezett vízlépcső miatt az egész partot megemelték, feltöltötték. Ez a töltés pedig elnyelte a Dám felét. Gyerekkorunkban tornaórán a feladat az volt, hogy elfutunk a dámig, felmászunk a köveken az egyik oldalt, majd vagy a lépcsőn futás vissza, vagy a másik oldalt lemászni és futás vissza.

Ma már nem igazán van mire felmászni, de érdemes megpihenni a padon mielőtt tovább indulunk következő állomásunk felé, ami nem más mint a Hajóállomás.